Vavyan Fable: Könnyű álom

A Buddha-alkatú kínai nem színlelt eufóriát, amikor kikopogtam a vackáról. Feldúltságában kunkogó keveréknyelven szitkozódott, melyből csupán néhány szót véltem ismerősnek. Azután Vis Major arcára nézve hirtelen elnémult. A terepjáróhoz hömpölygött, kisegítette kliensét az ülésből. Amikor a szamuráj immár a fehér lepedővel borított hencseren feküdt, Bebermeyer összegezte benyomásait. - Te megcsaltál engem! Meg is nézheted magad! Mindjárt itt döglesz föl nekem! Akármibe lefogadom, hogy orvosok gányoltak rajtad! Gányingered volt? - Gányom-bánom - sóhajtott Vis Major. - És most én hozzalak helyre?! - Tulajdonképpen a szúrt seb miatt jöttünk - próbálkoztam. Bebermeyer rám rivallt. - Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy maga adta orvoskézre! A dokik persze telefecskendezték kemikáliákkal! Nézzen rá! Látja a bőrszínét? Ennek az embernek a szervezete jelenleg is élet-halál harcot vív a temérdek méreggel! - Ráadásul tüstént elvérzik - jegyeztem meg. A tetkóművész rám ordított, hogy hozzak egy párnát a másik helyiségből, valamint egy zöld és egy sárga folyadékkal teli palackot ugyanonnan, továbbá az elixír feliratú tégelyt is vegyem magamhoz, már ha egyáltalán tudok olvasni, mármint kínaiul. Mire valamennyi kívánságát teljesítettem, mézsárga, illatos lütyővel kimosta és két öltéssel összevarrta a szamuráj combsebét, majd mustársárga genyőcével bekente, pergamenszerűre száradt lapufélével lefedte, végül az egész vajákumot leragasztotta. Azután hömpöly külsejéhez képest akrobatikus fürgeséggel a hátára fordította nyekkenni sem merő áldozatát, alágyömöszölte a párnát, és kezébe adta a sárga lével töltött palackot, ráparancsolván: apró kortyokban igya ki. A zöld színű panccsal teleszívott egy titáni fecskendőt, és megfontolt lassúsággal a szamuráj könyökvénájába injekciózta. Ezenközben a hatalmába került hérosz szótlanul cumizta az avarsárga nedvet. Én sem álldogálhattam tétlenül. Elixírrel kellett kenegetnem a kedves csakráit, melyek hollétéről főként indulatszavakból értesültem. Midőn Bebermeyer végzett a befecskendezéssel, félretolt, kivette kezemből a tégelyt, és folytatta a kenőcsözést. Vis Major a kortyolgatás szüneteiben előadta, mi történt vele Firiónál. A kínai a fejét csóválta neheztelésében. - Legközelebb ide hozza, ha baja esik! - förmedt rám. Bizonytalanul bólintottam. - Holnap vegye ki a kórházi varratait! - utasított. - Én?! - Utána kenje be őt tetőtől-talpig ezzel az olajjal, és gyengéden masszírozza át minden sejtjét, atomját! Egészen addig simítgassa, míg aranylóvá nem válik az aurája! - Én?! - hörrentem ismét, kezemben a gyöngyházszín olajjal teli üvegcsével. Bebermeyer rám nézett. - Csak ha szereti. Márpedig szereti: Vis Major a karmája és viszont. Nem először vannak együtt. Már korábbi életeikben is találkoztak. E mostanira nem kis feladatot vállaltak magukra. Segíteniük kell egymást abban, hogy megvalósíthassák vállalásaikat. Ezúttal megoldják, ha odafigyelnek. - Szamuráj, te érted, amit mond!? - kérdeztem. - Nektek vannak ezoterikus kommunikációs kapcsolataitok - felelte. - Irigyellek benneteket. Ezen asztrális privilégiumhoz még rádiótelefon sem kell. Leengedte a kiürült üveget. Arca, testbőre új színt öltött, üdébbet a réginél. Összeborzongtam. - Oké, Bebermeyer. Remélem, nem zavarja, ha hülyének érzem magam. - Dehogy hülye - mondta, már-már elérzékenyülten. Megpaskolta kézfejemet, és eliramlott az asztalon heverő mappáért. - Figyeljen az álmaira! Azokban seregnyi emlékképet találhat a múltból, jövőből. Nem muszáj hinnie abban, amiről beszélek. Most még nem is hisz benne, látom. Végül majd nem is hinni, hanem tudni fogja. Egyébként érzésem szerint régen sejti már. Ja, itt egy rajz. Magának találtam ki. Szívesen megcsinálnám a bokájára. Nem is kell megsérülnie hozzá. Ha tetszik, jöjjön vissza, amikor ráér. Lehajolt, nyögdécselve felültette a segítségére szemernyit sem szoruló szamurájt. Elmosolyodott. Amikor mosolygott, olyan volt, mintha néhány pillanatra kiment volna a szobából. - Most nem rajzolok rád, csak ártanék vele. Ilyen tragacs még sosem voltál. Vigyázzatok egymásra! És főként: figyelj oda Kyrára. Sokszor ő sem tudja, milyen jelentőset mond! - Hiszen nő - dünnyögte Vis Major. - Most éppen nő, de mit jelent ez!? Mindannyiunkban megfelelő aránytalanságban keverednek a férfi és női principiumok. Ha nem így lenne, nem létezne a férfi és nő közti feszültségvarázs, és semmi szépet nem tudnánk kisütni magunkból. Távoztunk, igézetten: keblencem úgyszólván nyurgán-daliásan; én botorka léptekkel, jócskán megkuszáltan téptem a kocsi felé. Vis Major a kormány mögé pattant. Rám vigyorgott, futólag szájon csókolt, majd padlógázzal indított. Eltűnődtem, kitől hallottam - csak nemrég - ezt a karma - dolgot, s hogy mit kezdjek vele. Széthajtottam a kezembe adott papirost, és a rajzra pillantottam. Ráncosra gyűrődött a homlokom. Karusszel?! - Engedd el magad - suttogta Derina, halott nagynéném. - Könnyű neked - feleltem. - Min töprengsz? - kérdezte a szamuráj. - Ha tudnám...!? - vontam a vállamat.