Torna tanúja: Becskeháza - György Horváth László
Torna tanúja: Becskeháza - György Horváth László
3 150 Ft

Torna tanúja: Becskeháza - György Horváth László

Szerencsém volt és örömömre szolgált, hogy már kéziratban elolvashattam György Horváth László tiszteletes monográfiáját Becskeházáról. Arról a 80 lelkes színmagyar tornai faluról, amelynek nem is olyan régen még 300-nál is több lakója volt. Ezt a falut is jellegzetes magyar sors sorvasztotta le. Az országhatár melletti becskeháziak elveszítvén életterük jelentős részét, a megélhetésért ma kénytelenek belső, távoli munkahelyekre járni, majd következésképpen el is költözni. Fogyatkozik hát a falu népessége. És fölrémlik az utolsó harangkondulás is... Történelmi és történeti szükségesség hát György Horváth tiszteletes hangyaszorgalmú munkássága. Nehogy elvesszen még az emléke is Becskeházának, aminthogy elveszett számtalan síkvidéki településünké, s legfeljebb dűlőnevekben lehet nyomát találni. Anonymusunk jó háromszáz év múlva, szinte szájhagyományok nyomán írta le a magyar honfoglalás történetét. György Horváth tiszteletesünknek a nagyon becses orális adatok mellett még hiteles forrásként szolgálnak az anyakönyvek és más írások is. Hiteles művet, forrásmunkát ad tehát most ezzel a kötettel át a magyar utókornak. Isten áldása legyen munkásságán.
3 150 Ft
A vásárlás után járó pontok: 315 Ft
Adatok
Kiadó:
nincs megadva
Kiadási év:
1995
Kötés:
papír / puha kötés
Oldalszám:
263
Minőség:
jó állapotú antikvár könyv
ISBN:
963459779
Hasonló termékek