SZERZŐ Mészáros - Zoltán Vojnits András: Lepkék, pillék, pillangók

Vegyünk kézbe egy lepkét: apró teste, törékeny szárnyai, érzékeny pikkelyzete sajnálatra méltó, gyönge kis állat benyomását kelti. Hinné e valaki, hogy ugyanez az állat néhány nappal ezelőtt valahol Afrikában látta meg a napvilágot, és ha nem fogjuk el, fáradhatatlanul röpül tovább észak felé, majd a végeláthatatlan fenyvesekkel borított Lappföldön vagy a zord szépségű fjordok partjainál pihen csak meg. Közben átrepül egy tengert, számtalan folyót, és több kilométer magasba emelkedik, hogy eljusson az Alpoktól meg a Kárpátoktól északra elterülő síkságra. És nem a szél ragadta el. Természetesen kihasználta a kedvező légáramlást, de nem térítették el irányától a nyugati szelek, dacolva velük folytatta útját. De vannak kevésbé jól repülő lepkék, színesek és tarkák, meg óriások is. Éppen ez a változatosságuk az, ami alighanem mindenkit csodálatba ejt. Legrégibb magyar nevük a lövöldék, majd leppendék volt, s ennek rövidebb formája a lepke. A szavak a libegő, röppenő, könnyed mozgásra utalnak. Hasonlóan jellemző mozgást idéz a finnugor eredetű lepe ősszó is. Mások viszont valószínűleg a latin papiliot magyarosították pillangóvá, amely rövidítve mint pille terjedt el. Ezek a nevek játékos, zenei hangzásukkal mind a csapongva röpködő lepkék látványát idézi fel, amelyekkel még a városlakó ember is gyakran találkozik. Nemcsak természetjárás közben, hanem a lepkék sokszor a lakásba is beszállnak. Ilyenkor érdeklődve figyelik őket, de alig tud róluk valamit. Ismerje meg őket a két fiatal szerző művéből.