Lehel István (szerk.): Jászai Mari emlékiratai

Az egyik legnagyobb magyar drámai színésznőről, még ellenségei -akikből szép számmal akadt- mindig- is azt állították, hogy színésznőnek született. Pedig nem kapta tálcán a lehetőségeket, gyerekkora is igen hányatott volt, nem született bele az anyagi jólétbe. Már egész fiatalon cselédként szolgált, s csak tizenhét éves korában került a budai Népszínházhoz, ahol Kassai Vidor figyelt fel a képességeire. Egyre jelentősebb szerepek eljátszását bízták rá, két évvel később (1869-től) pedig Kolozsvárra szerződött, s ott aratta színpadi sikereit. Alakításaival és hitelességével annyira megkedveltette magát, hogy 1872-ben a budapesti Magyar Színház szerződtette a visszavonult Jókainé Laborfalvi Róza helyébe. Elsősorban tragikus szerepekben nyújtott kiemelkedő alakításokat, de a karakterszerepek megformálásában és vígjátéki alakításaiban is lenyűgöző volt. A drámák közül Élektra, Szappho, Margit királyné, Gertrudis életre keltésén kívül Stuart Mária megszemélyesítőjeként mindenképp bevonult a magyar színháztörténelembe. Ezt bizonyítja az a kritika is, amit a NYUGAT 1915. év 9. számában írt róla Lengyel Menyhért. "Csak a folyton emelkedők, ezek a magukat mindig megújítani tudók, ezek a nagyszerű nyugtalankodók a kivételes és igazi tehetségek, akik felett nem lehet napirendre térni, újra és újra kell nézni őket és akikről csodálkozással és örömmel kell azután megállapítani, hogy megint haladtak. A Jászai új Stuart Máriája is ilyen belső érés és fejlődés eredménye. Keressük, hogy mihez hasonlítsuk, s a klasszikus latin írók jutnak az eszünkbe, ami a kifejezés pontosságát, szépségét és nemességét illeti. Ritkán látni színpadon ennél érettebb, teljesebb, imponálóbb és finomabb alkotást. Mert olyan az egész, mint egy kitűnő szöveg, mint egy hibátlan szobor, mint a jó szónok előadása élete egy szerencsés pillanatában. - így játssza ma Jászai a szerencsétlen királynőt, kinek emléke és alakja úgy fog megmaradni ezentúl a képzeletünkben, ahogy ő azt életre idézte." A színésznő nagyon bölcs asszonnyá érett, és gondolatait, művészi tapasztalatait meg is osztotta a világgal. Érdekes cikkeket írt az akkori magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről. Lakásának ablakából a Duna folyását szerette nézni naphosszat, s nagyon sokat jelentett számára az ottani környék, amit ma Jászai Mari térnek nevezünk. 1926-ban bekövetkezett halála után nyilvánosságra kerülő naplója és emlékiratai színháztörténeti szempontból is nagyon értékesek az utókor számára.