A hidraulika - görög eredetű szó. Alapját a HYDOR képzi, amely vizet jelent, A. HYDRAULIKUS ennek jelzői alakja. A hidraulika őskorában csak a VÍZ nyugalmi és áramlásbeli állapotával foglalkoztak ezen tudományág művelői. Az idők folyamán - a technika fejlődésének következményeként - a szó jelentése némileg módosult. Így nemcsak a vizet és a vízzel kapcsolatos fogalmakat, hanem általánosan a folyadékokkal kapcsolatos témaköröket összesíti. A hidromechanika tehát a folyadékok mechanikájával foglalkozó tárgy. Hidraulikus hajtáson pedig olyan energiaközvetítést értünk, ahol a pillanatnyi energiahordozó maga a folyadék. Hidraulikus hajtást, erőátvitelt és vezérlést, ma már egyaránt alkalmazunk repülésnél, hajózásnál, szerszámgépeknél, építőipari gépeknél és az ipar egyéb - igen változatos - területén. A hidraulikus elemek és egységek szerkezetüket nézve - csekély kivételtől eltekintve - függetlenek a munkagép rendeltetésétől, amelyekbe beépítik azokat. Ezért a legkülönfélébb szakterületeken alkalmazhatjuk az azonos paraméterrel rendelkező hidraulikus építőelemeket. A következőekben a hidraulikus hajtás alapjaival ismerkedünk meg, mely szükséges a ma már általánosan alkalmazott, korszerű építőipari gépek meghibásodásainak időbeni elkerülése és az esetleges hibák gyors, szakszerű kijavítása érdekében.