H.F. Peters: Lou Andreas Salomé - Egy rendkívüli asszony élete

Lou Andreas-Salomé 1861. február 12-én született Szentpétervárott. Apja, Gustav von Salomé orosz tábornok az öt fiú után leánygyermeket szeretett volna. „Amikor kitudódott, hogy Salomé asszony egészséges kislánynak adott életet, nagy nevetés és ujjongás tört ki a tábornoki kar palotájának tágas termeiben és folyosóin. Mindenhonnan csak úgy özönlöttek a szerencsekívánatok; még maga a cár is küldött egy üzenetet, és az eseményt a főváros orosz és német újságjai bőségesen méltatták.” 1937. február ötödikén halt meg Göttingenben. „Halála után néhány nappal a Gestapo utasítására egy rendőrautó hajtott fel a herzbergi országúton, és megállt a majdnem üres háznál. A »rend őrei« kirámolták Lou könyvtárát, és a könyveket a városháza pincéjébe dobálták. A boszorkány meghalt. De a boszorkányüldözés csak akkor kezdődött el.” E két esemény egy valóban rendkívüli asszony botrányokban és diadalokban bővelkedő életútját zárja magába. Lou Andreas-Salomé sorsánál talán semmi sem példázza jobban, micsoda változások történtek a NŐ szerepének felfogásában a XIX. század második felében és a XX. század első évtizedeiben. Írónő volt: regényei, elbeszélései, esszéi híressé tették nevét a maga korában. De ettől még nem lett volna legenda. Halhatatlanná azok a férfiak tették, akiket megigézett. Nietzsche és Rilke a lába előtt hevertek, szinte a rabszolgái lettek. De ismerte Wagnert és Tolsztojt, Bubert és Hauptmannt, Strindberget és Wedekindet, sőt Freud is bizalmasává fogadta a talán első női pszichoterapeutát. Ez a szellemes, értelmes és szép nő mindenkit elbűvölt, akivel csak összehozta a véletlen. „Egyik csodálója azt mondta, hogy az a férfi, akivel Lou viszonyt kezd, kilenc hónap múlva világra hoz egy könyvet.” Olyan személyiség volt, mint az ókor híres hetérái. Tisztában volt vele, hogy csak a legbensőségesebb lelki affinitásig eljutva érhető el a szerelem teljessége. A német író könyve erről a sokarcú nőről fest színes képet, és a főszereplő köré bravúrosan komponálja oda a zseniális és kevésbé zseniális „mellékszereplőket”. S mögöttük ott van, villódzó háttérként hetvenhat év társadalom- és kultúrtörténete. „Hosszú és viharos élete képtárra hasonlít, amelynek első képe születését ábrázolja a cári Oroszországban – írja a szerző –, az utolsó pedig halálát a náci Németországban. »Voilà un homme«, mondta Napóleon, amikor Goethével találkozott. Ha Lou Salomét akarnám bemutatni, csak azt mondhatnám: »Voilà une femme.« Íme egy asszony.”