Esterházy Péter: Semmi művészet

„Az anyának és a fiúnak!” „MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.” Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv. A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus. Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.