Projektvezetés - Görög Mihály
Projektvezetés - Görög Mihály
3 590 Ft

Projektvezetés - Görög Mihály

A könyv a kétszintű egyetemi képzés alapképzési szintjén tanuló hallgatók elvárt projektvezetési ismeretét tartalmazza. A könyv a kétszintű egyetemi képzés alapképzési szintjén tanuló hallgatók elvárt projektvezetési ismeretét tartalmazza. Olyan ismereteket, amelyek birtokában az alapképzést sikeresen befejező hallgatók képesek lesznek kis és közepes komplexitású projektekben hatékonyan dolgozni, esetleg - néhány projektben szerzett tapasztalat birtokában - ilyen jellegű projektek vezetői feladatait ellátni. A végzett hallgatók az így megszerzett képességeiket hasznosítani tudják egyrészt a projektet kezdeményező projekttulajdonosi szervezetben úgynevezett belső projektek teljesítésében, másrészt pedig projektek teljesítésére szakosodott úgynevezett külső közreműködői szervezetekben. A könyvben szereplő témakörök ugyanakkor nem foglalják magukban a külső közreműködők által teljesített projektek kapcsán szükséges, a projekttulajdonosi szervezetekben alkalmazandó projektvezetési ismereteket, valamint a projektprogramok vezetéséhez szükséges ismereteket. Az utóbbiak - további projekvezeteési ismeretekkel együtt - a mesterképzési programok részét képezik. A könyv az előbbiekben említett kereteken belül ugyanakkor valóban egyetemi szintű tudást képes biztosítani az alapképzési programok keretében a Projektvezetés tárgyat tanuló hallgatók számára.
3 590 Ft
A vásárlás után járó pontok: 359 Ft
Adatok
Kiadó:
Aula Kiadó
Kiadási év:
2008
Kötés:
papír / puha kötés
Oldalszám:
240
Minőség:
közepes állapotú antikvár könyv
ISBN:
9789639698499
Egyéb információ:
szinte az egész könyvben szövegkiemelésekkel
Hasonló termékek